ELHÍZÁS ÉS A MIKROBIOM

2021.05.23

Csak ámulok és bámulok, milyen gyorsan változnak a tudományos felfedezések! 

Pár évtizede még azt sem tudtuk mi az a mikrobiom. 

Mára szinte nincs olyan területe a gyógyításnak ahol szóba ne kerülnének a mikrobiomok.


 No de nézzük mik is ezek a mikrobiomok? 

Írhatnám azt is amit valahol olvastam, ismerkedj meg a több millió jó fej lakótárssal, amik nem másak mint a rajtunk és bennünk élő baktériumok, vírusok, gombák, összefoglaló néven, mikrobióták .

 Azt is tudjuk, hogy szoros kölcsönhatásban állnak sejtjeinkkel. Jelentősen befolyásolják az anyagcserét, az immunválaszt, és a

hogy már említettem szinte nincs olyan területe a szervezetünknek, ahol ne lehetne összefüggést találni fontosságukról, akár mentális, akár fizikális értelemben.          

 A könnyebb eligazodás kedvéért a mikrobiom eredetileg a mikrobióták  örökítőanyagának az összességére vonatkozott, de ma már a mikrobióta, mikrobiom, mikroflóra, bélflóra kifejezéseket szinonimaként használjuk.

Számuk eltérő, még komoly kutatás folyik e téren, talán tömegük könnyebben meghatározható: 1-2,5 kg -ra becsüli ezt a számot.

 Abban megközelítően mindenki egyetért, hogy a mikrobiomok 70%-a a bélrendszerünkben foglal helyet.


Kialakulása a születéssel kezdődik, és fokozatosan alakul ki.

Nagyon sajnálom a császárral született babákat, azért mert vaginális szülésnél a steril méhből kibújva baba máris  találkozhat a Lactobacillus, Prevotella / gram-negatív bakteriumok nemzetsége/ vagy  Sneathia mikrobiótákkal. 

Újszülötteknél az első héten kevés törzs mutatható ki, a mikrobiológiai közösség meglehetősen instabil, és az első hónap során gyakran jelentős változások történnek.  

                                                                                     TUDTAD?

Felnőtt korra a bélrendszerben már legalább 1200 féle mikroorganizmus él, az étkezés, az életmód, a genetikai háttér, gyógyszeres kezelés és egyéb betegségek is mind hatással lehetnek az összetételére.

Mennyire érdekes, hogy addig amíg az emberek genetikai állománya 99,99 százalékban megegyezik, ez egyáltalán nem mondható el a mikrobiomunkra. 

Eleinte ugyan azt feltételezték a kutatók, hogy van egy mindenkiben megtalálható alap "mikrobiommag", az utóbbi idők kutatási bebizonyították, ez közelre sem így van. Mikrobiomunk összetétele tehát személyenként olyannyira eltérő, mint ahogy az ujjlenyomataink különböznek. Egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy mi az a konkrét bélflóra, ami mindenkire igaz .

Annál is inkább, mert nagyon sokan még ma is kifejezetten a tipikus nyugati étrend (a telített zsírsavak, a finomított szénhidrátok és a feldolgozott ételek ) szerint táplálkoznak, ami köztudott nagyon rombolja a bélflórát.


TESSÉK?

Ahogy említettem már a  mikrobiom baktériumai szerepet játszanak az emésztési és anyagcsere-folyamatokban, ráadásul a vércukorszintet is szabályozzák. Ez valóban így van?

Akkor rengeteg dologra választ tudunk adni!

Szerencsére a mikrobiom összetétele nem állandó, étkezéssel lehet rajta változtatni. 

A prebiotikus ételek fogyasztásával táplálni lehet a vastagbélben élő hasznos baktériumokat, míg a probiotikus ételek hasznos baktériumokat juttatnak a vastagbélbe.

Egyre több klinikai kutatás bizonyítja, hogy a bélflóra összetétele meghatározza, hogy milyen állapotban vagyunk! 

A bélflórában ugyanis vannak olyan baktériumok, amelyek olyan vegyületeket bocsátanak ki, amelyek megnövelik a máj triglicerid, azaz a vérzsír termelését, amit az inzulin hormon főleg hasi zsírokban tárol el. 

Tehát a hízásra való hajlam nem mindig genetikai jellegű!  A fogyásért (Bacteroidetes típusú baktériumok  felelősek, jól bontják, emésztik a cukrot, fehérjét, zsírt)  a hízásért  (Firmicutes típusú baktériumok, zsírok felszívódásában van szerepük). 

Ha ezek egyensúlya eltolódik, az eredmény hízás vagy fogyás. Amikor táplálkozunk, egyúttal a bélbaktériumainkat is tápláljuk, és nem mindegy, mely törzseket. 

Ezért vagyunk teljesen kiszolgáltatva a vastagbélflórának, amit az agy-bél tengely miatt a második agynak is nevezzük.

 Talán sikerült rávilágítani arra miért ezekkel a termékekkel indítjuk az életmód váltó programunkat!  

Hiszen prebiotikumnak ott van az Aloe gél , Probioticumnak pedig a Forever Activ- pro B.