FLOW

A flow-élmény az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől örömmel töltődik fel, abban teljesen feloldódik, minden más eltörpül mellette, bármi áron folytatni törekszik. 

 Ezt, vagyis a pozitív filozófia fogalmát először Csíkszentmihályi Mihály fogalmazta meg, és azóta a szakterületen kívül is számos helyen hivatkozzák. Mérő László szerint Seligman, Fowler és Csíkszentmihályi fogalmazták meg a pozitív pszichológia tudományos irányzatát .

A tudós szerint a flow-élmény egy teljesen összpontosult, a motivációt a maximumig fokozó élmény, melynek során az ember képes teljesen egy dologra figyelni, és megfelelően átélni saját érzelmeit a legjobb teljesítmény, vagy tanulás végett. 

A flow-élmény egyik legbiztosabb jele, hogy ösztönösen, akár kitörő örömöt érzünk, miközben egy adott feladatot oldunk meg, de a flow-t úgy is le szokták írni, mint egy lebegést, amikor csak az adott feladatra fókuszálunk.   Az elmélet a flow-élmény felismerésének és elérésének nyolc elemét írja le:

1. Legyenek világos céljaid. Belső látásodon keresztül tudod, hogy mit akarsz, és mit kell tenned. A cselekvés és a tudatosság ötvöződik, és ellazítja az elmét.

2. Kapj azonnali visszajelzést. Minden pillanatban érezd, hogy hol tartasz, és közelebb jutottál-e a célodhoz. Bízz az intuícióidban (Azon folyamat megnevezése, mely során az észlelés látszólag nem gondolkodási és következtetési folyamatok során történik. A folyamat egy következtetés vagy belátás végeredményét adja anélkül, hogy az ehhez vezető gondolati lépések tudatosulnának.), és hagyatkozz belső és külső készségeid tudására.

3. A nehézségeket válaszd meg készségeid szerint. A nehézségek ne legyenek se túl kicsik, se túl nagyok, és biztosítsák a folyamatos tanulás érzését. A tevékenység igazodjon készségeid szintjéhez, vagy némileg haladja meg azt. Majd állandóan emeld a lécet, hogy teljesítményed javuljon.

4. Koncentrálj. Figyelmed fogd kizárólag arra, amit éppen csinálsz. Ne engedd, hogy belső szétszórtság vagy külső tevékenységek megosszák vagy elvonják a figyelmedet.

5. Tiszta tudattal működj az adott pillanatban. Rekeszd ki a mindennapi sérelmeket és zavaró körülményeket. Tanuld meg a "csőlátás" alkalmazását, hogy kiiktasd azokat a tényezőket, amelyeket nem tudsz befolyásolni.

6. Érezd, hogy kézben tartod a dolgokat. Legyen önbizalmad, hogy ura vagy önmagadnak, cselekedeteidnek és környezetednek. Nem szorongsz egy kudarctól.

7. Szüntesd meg az én tudatod. Fókuszálj a tevékenységre úgy, hogy közben felülemelkedsz éneden, megfeledkezel róla, és kirekesztesz minden önkritikát. Így eggyé válsz a tevékenységgel. Ebben az állapotban megszűnnek az önkételyek, beleértve a fizikai és érzelmi aggodalmakat is.

8. Ismerd fel, amikor az időérzéked átalakul. Az idő a te élményedhez igazodik azáltal, hogy a tevékenység ritmusát, nem pedig a napi külső időt követed. Az idő lelassulhat, felgyorsulhat, vagy meg is állhat.

A flow érzése a szabadság jele. A flow azonban mégsem tudatos cselekvés, hanem inkább olyan tudatállapot, amelyet hagyunk, hogy megtörténjen. Tudatosságunk megzavarhatja a flow-t. Mihelyt eltávolítjuk az akadályokat, felismerhetjük, amikor bekövetkezik. Ehhez mindig szükséges a pillanatban való jelenlét. Ha a múltban élünk, vagy a jövőben, nem éljük át a tevékenység örömét. Tanuljuk meg szeretni a jelent, mondj igent rá, bármi legyen is az, és értékeld az élet szépségét, bárhol is vagy. 

 Pszichológiai értelemben a "flow" egy adott cselekvésben történő lebegést jelent. 

/WIKIPÉDIA/

-,,Akárhogy is, ez a boldogság: beleolvadni valamibe, ami hiánytalan és nagy."  /Willa Cathe/

-,,A pillanat és az örökkévalóság nem feltétlenül ellentétei egymásnak. Amikor az idő megszűnik, mindkettőt egyszerre élhetjük át." /Erling Kagg/

-,,Ha túl nagy feladat az, amit meg kell tennem önmagamhoz képest, akkor szorongok. Ha túl kevés, akkor unatkozom. A flow a szorongás és az unalom között az a pici út, ahol se nem szorongok, se nem unatkozom - ez a boldogság."  /Feldmár András/

-,,Sokan azt gondolják, hogy boldogabbak olyankor, amikor pihennek vagy relaxálnak. Ehhez képest nagyobb valószínűséggel számolnak be arról, hogy a legnagyobb boldogságot akkor élik át, ha elmerülnek egy tevékenységben, vagy teljesen elköteleződnek amellett, hogy megküzdjenek egy kihívással."  /Csíkszentmihályi Mihály/

-,,A flow soha nem lehet a cél - csak eredmény lehet." /Csíkszentmihályi Mihály/

-,,A gyerekek természetes módon tudnak a flow állapotába kerülni. Azért tanulnak gyorsan, mert izgalmasnak találják a tanulást. Egy csecsemőnek nem kell fizetni, hogy megtanuljon beszélni vagy járni, természetes késztetés él benne, hogy tökéletesítse a tudását. Amikor azonban bezárjuk őket az iskolába, ahol ülniük és hallgatniuk kell, az nem természetes számukra. Mindez a felnőtt-világ félreértése arról, hogyan tanulunk."  /Csíkszentmihályi Mihály/

-Mind azt szeretnénk, ha a gyermekeink boldogok lennének, de nem kell, hogy mindig boldogok legyenek. Az életben a szomorúságnak is jelen kell lennie, és a szomorúságban is meg lehet találni a békét és az igazságot. A legjobb időszakok nem mindig a legboldogabbak, hanem inkább azok, amiket flow-ban töltünk: az idő, amikor rendbe tesszük a dolgokat, az idő, amit azzal töltünk, hogy éljünk.

KONTAKTOLÁS

 Kontaktolni FLOW állapotban a legjobb!

 KI ÉRT VELEM EGYET? 

HISZEN A MI MUNKÁNK alapja a MEGSZÓLÍTÁS! 

 Nincs megszólítás, nincs eredmény! 

Nincs eredmény, nincs fizetés... 

Ismeritek azt a mondást gyakorlat teszi a mestert?

Kutatások szerint, gyakorlás közben nagyjából 7-szer hatékonyabb a tanulás, mint passzív befogadóként. 

Nekem az a meglátásom, hogy az ilyen típusú munkában csak az tud sikeres lenni., aki MUNKA FÓKUSZBAN van!

Akinek folyamatosan ott vibrál a fejében az, hogy mindenkinek elmondja a lehetőséget, függetlenül attól, hogy ismerős, vagy ismeretlen!

A felsorolt példákat azért teszem be ide az oldalamra, hogy lássátok azt, hogy mi tényleg fizetett ismerkedők vagyunk!

 Aki még nem itt tart, kérlek ne úgy vegyétek, hogy ezért kevesebbek vagytok, mert nem vagytok!  Én is hosszú utat jártam be addig, mire erre a szintre el tudtam jutni, de nagyon megérte dolgozni magamon és gyakorolni a tanultakat. "Néhány bölcsen feltett kérdéssel sokkal többet nyerhetünk, mint egy több órás hegyi beszéddel. Így az ügyfél azt érezheti, hogy tiszteljük, mert fontos a véleménye, továbbá látni fogja, hogy nemcsak a saját, hanem az ő hasznát is keressük. Nem mellékesen olyan információkra teszünk szert, amelyek alapján megtalálhatjuk, miért pont ezt, miért pont tőlünk, miért pont most!

Szorosan idetartozik,  az őszinte törődés, sokat ad és nagyon hálásak érte. És ami nagyon fontos, hogy azt adom, ami nekem is jól esne, és úgy bánok az emberekkel, ahogy nekem is jól esne, ha bánnának velem! Kérdés feltevésnél nagyon lényeges a válasz kivárása!" 

A  megszólításnak" nincs mindig előre tervezett ideje. Csak ismerd fel az itt és most pillanatát !

ENGEDJETEK MEG EGY KIS HANGOS GONDOLKODÁST!

"Vajon effektív munkát végzünk, vagy alibi munkákat?" 

"Tarts magadnak tükröt! 

Tényleg végzem a munkát?

 Tényleg csinálom rendszeresen a hálózatépítést? 

Vagy alibi munkákat keresgélek? 

Azt nézem, hogy mi az, ami úgy tűnik, mintha dolgoztam volna, de igazából a lelkem mélyén, tudom, hogy ez nem az volt.

 Tehát, mikor már 25x veszed elő a névlistádat és még egy szempont alapján elkezded alá húzogatni a neveket, akkor nem dolgozol, vagy amikor ilyen alibi munkákat végzel, hogy tulajdonképpen kellene egy jó posztot rakni a Facebookra, de inkább így fordítsam a terméket, vagy inkább úgy fordítsam? 

Ó, most veszem észre, hogy kicsit kopott a kép, vagy a terméknek a matricája, akkor ezzel a termékkel nem lehet posztot készíteni, akkor egy másik termékkel vagy egy másik posztot csináljak? 

Órákig eltöltenek emberek időt, a nulla eredménnyel vagy a semmivel. 

És embereknek eltelik úgy az egész napja, hogy igazából valós, effektíve hatékony munkát nem csinált. Ha ezt veszed észre magadon, hogy keresed a kibúvókat, hogy valahogy mindig úgy telik el a napod, hogy csak nem sikerült ma sem telefonálni, ma sem meghívni, vagy emberekre ráírni, egy csomó dologgal elfoglaltam magam, de valahogy megint nem kerültem közelebb, akkor vissza kell érni az alapokhoz!

 Az alap ok pedig az, hogy jó CÉLOM van-e? 

Tényleg akarom-e ezt a célt és tényleg elég sürgős, elég nagy és hihető-e számomra ez a cél, mert ha ezek közül bármelyik hiányzik, akkor nem fog működni. 

Illetve a másik oldal hogy: MI FÉKEZ engem?

 Nagyon sok ember egyszerűen azért képtelen elérni a céljait, mert ott van benne egy olyan tudatalatti félelem kupac, egy nagy csomag, amiről akár maga sem tud, akár tud vagy gondolja, de igazából önkorlátozó hiedelmek. 

Ez már énkép, önbecsülés téma. 

Őszinte önvizsgálatot kell tenni, elő kell venni a tükröt!

Hiszen ezek a mondatok úgy gondolom, hogy nemcsak nekem mutatnak óriási tükröt, hanem mindannyiunknak és szerintem fontos, hogy mások hibáztatása helyett, belenézzünk abba a tükörbe. 

Bármennyire is tűnik úgy, hogy mindig aktívan dolgozom, nekem is vannak olyan napok, amikor előfordul "alibi" munkákat végzek, vagy pl. sokkal szívesebben tanulok, minthogy beleálljak egy-egy kihívást jelentő beszélgetésbe. 

Nyakon csípve magam azt csinálom, hogy vezetem minden egyes napomról az effektív munkavégzésem, tehát amit a megszólításokkal, fogyasztó gondozással, üzleti indításokkal, mentorálásokkal töltök.

Sosem darabszámra megyek, hanem minőségre, de egy meghatárott időintervallumon belül végzem ezeket a feladatatokat, általában napi két órában. Vezetni kell, hogy hány új embert szólítok meg, hány emberrel veszem fel újra a kapcsolatot illetve építem tovább a bizalmat, hány ajánlást kérek, mennyi időt töltök fogyasztógondozással, mentorálással. . Van munka mindezek vezetésével, de úgy érzem, ha nem nézek bele a tükörbe olykor-olykor, akkor előfordul, hogy olyan módszerrel dolgozom, ami nem vezet eredményre és amin változtatni érdemes. Szeressetek belenézni a tükörbe én ne bántsátok magatokat, csak konklúziók levonására használjátok. 

Illetve még egy fontos dolog: A MUNKA hozza ki az EREDMÉNYT!



                                   ----------------------------------------------------

 Ma reggel történt. Munkahelyen, üzemorvosnál. Miközben egy nagyon szimpatikus, kedves 60+ doktor néni vizsgált, elkezdtünk beszélgetni az élet nagy dolgairól.-mióta orvos, mi a szakterülete, szereti-e a munkáját, mennyire nehéz ma az orvosok helyzete és hogy mennyire inkább betegségügyről beszélhetünk ma Magyarországon, mint sem egészségügyről...Egyetértettünk abban, hogy manapság holisztikus szemlélettel sokkal hatékonyabb a "gyógyítás", és nyitott az alternatív gyógyászatra is. Kérdeztem tőle, hogy a partnercégemet ismeri e? Régen fogyasztó ( főleg kenceficék) volt, de a kapcsolata sajnos megszakadt. Őszintén elmondta, hogy ő semmilyen vitaminokban nem hisz. Kérdeztem tőle, hogy olyanokról biztos hallott már, hogy telítetlen zsírsavak, aminosavak...nyilván igen A cégem termékei sem csodabogyók, úgy működnek, hogy ha megadjuk a szervezetüknek azokat a tápanyagokat( telítetlen zsírsavak, aminosavak és társai...) amire szüksége van, egyszerűen beindulnak az öngyógyító folyamatok...( röviden elmeséltem neki az én csodatapasztalatomat a kislányom születésénél) és azt vettem észre, hogy kedvesen, mosolyogva totál egy nyelvet beszélünk. Megkérdeztem, hogy elfogad egy névjegykártyát?- örömmel. Kértem tőle én is egy nevet és egy elérhetőséget és azzal búcsúztunk el egymástól, hogy meghívtam őt egy rendezvényre, ahol szívesen összehozom őt pár orvossal. - a folyósóra azért még kikiabált, hogy a lényeg majdnem lemaradt annyira benne voltunk a beszélgetésben, hogy ALKALMAS vagyok

                       --------------------------------------------------------------

Itt a farsang, áll a bál  Nekem még gyerkőcöm nincs, viszont volt arcfestő készletem. A barátnőm pedig berakott a helyi Anyukák beszélgetős  csoportjába. Annyi jó dolgot tanul tőlem mindig, engedjem már meg, hogy meghívjon ebbe a csoportba. Huuu, de most legyek okos. Hogy hívjam fel magamra a figyelmet úgy, hogy nem rohanok le senkit? Mindenki jelmezeket cserélget. 110-es méret rég elmúltam, de még a szomszédság is suhanckorú. 2 hete tematikus hétvégénkre vettem egy arcfestő készletet. Ahova jelmez szükséges, oda tuti elfér a maszkírozás is. Beraktam nagy képekkel, leírással tapasztalatokkal,  hogy biztos rárepüljenek. Anyuka szívesen eljött volna érte, én viszont házhoz szeretek menni, mert akkor tuti nem 1 perces az átadás.  Elvittem a munkahelyére, mindenkit megkérdeztem az irodába jutásig, hol az irodája a hölgynek, közben be is mutatkoztam mindenkinek. Megdicsértem ezt azt, vagy csak a figyelmességet, hogy milyen kedvesen igazít útba. Gyors tranzakció helyett kiderítettem mennyi idős a gyerek, hova jár, mi lesz farsangon, mit sportol. Szerencsére hokizik, mivel Miskolcon egyike voltam, akik megalapították a női hokit, rögtön közös témát találtunk. Biztattam, elmeséltem milyen előnyökkel jár, adtam ötleteket a palák melletti anyukaidőre, elejtettem, hogy sportsuli mellett nagyon figyelni szükséges az ép csontozat, ízület fejlődésre. Ebbe bele sem gondolt, de szívesen vesz minden tanácsot. Azzal váltunk el, hogy kíváncsi vagyok a beöltözésre és szólok, amikor korosztályt érintő előadást tartok, fontos, hogy oviból felkészülten kezdjék az edzéseket. Majd előrébb veszem a korcsoportot. Ezért hálás volt, hogy mielőbb infóhoz juthat. Nagyon fontosnak érzem, hogy kellemes benyomás legyen a beszélgetés, mert egy ilyen csoport mindig vékony jég, véletlenül se érezhetik, hogy "eladni" jöttem. Akkor is, ha nincs így, mert a fejükben kell támogató polcra kerülni. 

                              ------------------------------------------------

Reggel a bankban kezdtem. Volt egy új hölgy az ügyfélasztalnál, akit soha nem láttam eddig. Gyorsan kiderült, tényleg most kezdett. Szabadkozott, hogy puskáznia kell még a kódok, felületek kezelésében. Megnyugtattam, csinálja abban a tempóban, ahogy magabiztosan megy, én ráérek. Rákérdeztem, hogy került ide. 3 éves a gyerkőc vissza kellett jönnie, élvezi, hogy végre szellemi kihívásai is vannak, bár szívesen lenne a gyerekével is. Csoda, hogy én ráérek. Megemlítettem neki, hogy otthonról dogozom, vagy igazából bárhonnan. Szóba került a papírboltunk is. Félénken kérdezte, régebbi évek naptáraiból maradt-e meg esetleg olcsóbban. A kisfia nagyon szeret rajzolni, azzal le tudja kötni, ha valahova mennek és várni kell. Benéz hozzánk érte. Beszélgettünk kicsit még, mutatott képet a fiáról, párjáról. Végén ő köszönte meg a beszélgetést, milyen jól indul az első hete a bankban. Bejelöltem FB. Pár perc múlva visszamentem hozzá, vittem neki egy régi határidőnaplót. Nagyon meglepődött, hogy így figyeltem rá. Pár nyomógombját sikerült megtudni, innen folytatjuk

                       -----------------------------------------------------

Egy éve kínlódok a kezemmel, tenisz könyök és ínhüvelygyulladás miatt. 30 év fodrászmunka az oka. Most rátaláltam egy fizioterapeutára, akihez elkezdtem járni. A 3. alkalommal megkérdezte, mennyit dolgozom, hogy így jártam a kezemmel. Mondtam neki, hogy régebben nagyon sokat, de most már sokkal kevesebbet. Erre ő: -" És hogy tudtál leállni? Mert én most ugyanebbe a cipőben járok és nem tudom mi a megoldás. "Itt jött a saját story.... Sok párhuzamot talált a kettőnk munkája között. Próbáltam kíváncsivá tenni, elhúzni a mézesmadzagot és nem túl sokat beszélni elsőre, mert volt már, hogy itt rontottam el. Tegnap újra voltam nála. Érintette a témát magától, de nem beszéltünk sokat. Vittem neki Katalógusokat és könyvet aminek nagyon örült. Várom, hogy Ő keressen.

                                    ------------------------------------------------   

Egy Európa és világbajnok táncos srác követi a tevékenységem egy ideje, amit megköszöntem neki, amire az volt a válasza, hogy nagyon tetszik neki, ahogy dolgozom. Majd megkérdeztem, hogy lesz egy matematikusból latin táncos? Nagyon érdekes beszélgetések zajlanak és jelenleg ott tartunk, hogy ízület védelemben segítek neki és tovább ajánl a többi táncosnak is 

                                 ----------------------------------------------------

Sziasztok! Mostanában nagyon pörögnek nálam az események, megszólítás megszólítás hátán, van aminek van eredménye, de olyan is akad, aminek még nincs. Viszont a kedvencemet megosztanám veletek. Keddre behívója volt a férjemnek a területi rendőrkapitányságra. Tudni kell rólunk, mi nem vagyunk "olyanok" tv tisztelő állampolgárok vagyunk, így lövésünk sem volt arról, hogy vajon miért, és telefonon sem kaptunk felvilágosítást. No mindegy, kedd reggel, hogy oldjam a férjemben a feszkót, viccesen megjegyeztem neki, hogy tegyen el névjegykártyámat, mert ha valami "hülyeség" miatt szivatnak bennünket, akkor adjon egy névjegyemet a rendőrnek, hogy valami értelmessel is foglalkozhatna...Megvolt a kihallgatás, val.szeg. a feljelentő fog ejnye-bejnyét kapni, de a lényeg, hogy szegény rendőrünknek eléggé fájt a keze ahogy gépelte a jegyzőkönyvet, ami feltűnt a férjemnek. Távozás előtt váltottak néhány szót, többek között erről is, és végül elfogadta a segítség felajánlását és mégiscsak névjegykártya átadására került sor. 

Na az élet fantasztikus rendező az biztos!!Ma reggel éppen a mi cégünk rendezvényére mentünk. A velem utazó hölgy rosszul lett a vonaton. Hirtelen roham kapta el. Szerintem annak a fantasztikus orvosszakmai képzésnek amit az Flp ben-kapunk, vagy isteni segítségnek együtt, de valahogy nyugodt tudtam maradni és kezelni tudtam a szituációt. Csodálatos össze fogás volt a vonaton. Az utasok szóltak a kalauznak. A kalauz az utasok között talált két orvost is! A kiérkező mentős is nagyon színpatikus volt. Kérdezte hogy ki vagyok, mondtam hogy csak barát, csak szponzor. A mentőben már röhögtünk mindannyian. Össze barátkoztunk a mentőssel, figyeltem rá. Kérdezte hová utaztunk volna. Mondtam neki hogy Forever rendezvényre. Kiderült hogy szereti az egyik terméket. Névjegykártya, Facebook ismeretség lett belőle. Azt mondta "hogy feldobtuk" a napját! Az hogy mindenki milyen jól össze fogott a másik érdekében!

                              ------------------------------------------------

Ez is aranyos történet!

Édesapám vállalkozó, van néhány törvénye, amit a buksimba vert gyerekként.
Az egyik ilyen, hogy tégy jót az emberekkel, akkor is, ha neked nem származik pillanatnyi hasznod belőle. (Csöndesen hozzárakta, hogy árulókra, gonosztevőkre ez nem vonatkozik. )
Van a hálózatunkban egy kedves csaj, összefutottam a férjével, aki sántikált. Megkérdeztem mi történt, hogy van, mit szed, ken rá, mert ugye nem is ismer olyat, aki ezekkel a termékekkel, tanácsokkal el tudná látni.
Itt nevetett, bár megjegyezte, hogy már nem foglalkoznak vele.
Nagyon imádták, nagyon szerettek tanulni, segíteni másoknak is, fejlődni, de akihez csatlakoztak, azzal nincsenek igazán jóban.

- Miért kezdtétek el? Hogy kedvére tegyetek a mentorotoknak, vagy hogy ti jobban legyetek, jobban éljetek? Felsővonal? Megkerestétek már? Ez igaz.

Végén azzal váltunk el, hogy leírják az ellene mellette érveket, hogy vizuálisan is lássák, mert ellene csak a közvetlen szponzort tudta mondani, az üzletet és a termékeket viszont imádják.
Ha annyit elértem, hogy nem lesz MLM sérült egy ember miatt, az már jó. Ráadásul a cégünk megítélését is emeljük, ha megbizonyosodik róla, hogy a cég és a rendszer alapvetően rendben van.
Később beleugrik az üzletbe, vagy annyira nagy a kenyértörés, hogy inkább átszponzorál, az majd kiderül. A szándékom annyi volt, lásson tisztán. Kérdezés könyv elején ott a cég/termék/önmagad boncolgatása, a hited Tessék gyógyítani önzetlenül is az MLM sérülteket egy-egy kedves mondattal. Sose tudhatod, mikor villan be náluk az, amit tőled hallottak. Ezzel nem konkurenciát építesz, hanem magadat a szemében, és ha a te embered szédelegne el egyszer, nagy eséllyel ők vissza fogják terelni, mert ezt látták példának. Legyünk a napjuk legjobb 5 perce.

                                 -------------------------------------------------

Sziasztok! Egy rövid kis történet a megszólításról. Szeptember végén jöttünk haza Budapestről egy céges rendezvényről Németországba. Férjem mondta, hogy Hegyeshalomnál kis határon jöjjünk át, ott a faluban van egy kis benzinkút majd tankolunk, szoktak magyar munkások lenni. Örültem a felvetésnek és egy magyar kedves hölgy volt a kasszánàl,  fizetés után mondtam neki, hogy elkaphatom-e a telefonszámât,  mivel nagyon kedves és mosolygós így vasárnap délután, ami ma nagyon ritkaság, mivel a környéken keresek üzlettársakat egy német cég partnereként. Rögtön írta is hívtam egy hét múlva, hát nem vette fel.... Na mondom ebből sem lesz semmi, de írtam neki, hogy én vagyok és jött a válasz, hogy beszélhetünk... Rögtön az első beszélgetés alatt lett egy üzleti csomag és egy nagyon aranyos munkatárs, aki imádja a termékeket merjetek ezzel mélyebben foglalkozni, mert érdemes  

                                --------------------------------------------------

Hogy "főztem meg" a páromat? 

/ Ő nem az én párom, de lehet, hogy segítek vele valakinek!/

Amikor kitaláltam, hogy ezzel az üzlettel szeretnék foglalkozni, nem volt túl lelkes a férjem és azt mondta, hogy rendben van anyukám, csinálsz, amit akarsz, de az indulást neked kell megoldanod. Húszezer forintos gyesen voltam itthon a kisfiammal, amikor azt mondtam, rendben van apukám, majd én megmutatom, hogy egy biztonságos vállalkozásba vágok bele, amit sikerre is fogok vinni. Fordítási munkákat vállaltam és összetettem az induláshoz szükséges összeget. Majd a férjem észrevette, hogy egyre jobban érzem magam benne, kinyíltam, szeretem, amivel foglalkozom és szeretem az embereket, akik körül vesznek. Ez persze nem volt elég számára, mert eredmény-orientált és látni szerette volna, mit tudok felmutatni belőle. Beletettem a munkát és sorban jöttek az eredmények, de nem tudtam még megteremteni azt, amit korábban az alkalmazotti fizetésemmel egy magas pozícióban tudtam. Amikor kitaláltam, hogy felmondok, végképp rosszul lett, ráadásul a hátszél sem volt a kedvező, mert anyukámon kívül a teljes rokonság féltett tőle vagy éppen lenézett érte, és támadták amilyen mértékben csak tudták, gondolták, hátha észhez tudnak téríteni. De én makacs voltam, mert hittem benne, hogy az, ami nekem jó, amiben igazán jól érzem magam, azt nem tudhatja jobban más, ezért kiálltam az elképzelésem mellett és még nagyobb elszántsággal haladtam és haladok tovább az utamon. A férjem amikor eljött egy-két rendezvényre és odafigyelve belehallgatott az előadásokba, akkor esett le neki, hogy egyáltalán nem hülyeség, amibe belevágtam. Nem volt könnyű rávenni arra, hogy velem tartson egy-egy ilyen alkalomra, mert abban a hitben volt, hogy ott úgyis csak "mossák az agyam", aztán amikor azt mondtam neki, hogy úgy is tudok haladni, hogy mindig piszkálva vagyok érte, csak akkor olyan ütemben, hogy egyet lépek előre, kettőt hátra, ugyanakkor ha a támogatását adja és békén hagy, akkor nyugodtan tudok dolgozni, szárnyalva fogok előre menni. Egyre inkább dolgozott bennem, hogy úgyis megmutatom és feltettem a kérdést neki, hogy lassan szeretné, ha elérném az eredményeket, vagy gyorsan? Mert én innen nem megyek sehova, semmilyen olyan munkát nem végzek, amit mások szerint kellene végeznem, szeretem, amit csinálok, jól érzem magam benne és itt maradok. Amikor látta a szememben a tüzet és érezte az elszántságot és hogy komolyan is gondolom, az volt a válasza, hogy nem szeretne elveszíteni, így megadta magát és azóta békén hagy, hogy nyugodtan tudjam megvalósítani mindazt, amit szeretnék. Azóta lelkiekben könnyebben, igazán felszabadultan és örömmel tudok dolgozni benne és sokkal jobban jönnek az eredményeim is.

                              ----------------------------------------------

Szaunában ültem, bejött egy apuka a két lányával, beszélgettek. Én fejben jegyzeteltem. Példaértékű volt, ahogy bánik a gyerekekkel és ahogy kommunikál velük és másokról is. A kicsinek elég volt, a nagyobb pár perc után kiment megnézni a kicsit.3 perc és lepereg a homokóra. Azért megkérdeztem, jól látom-e, hogy még mennyi van hátra.  Megdícsértem milyen értelmesen beszélgetnek. A maradék idő elég volt, hogy megtudjam mivel foglalkozik, mekkorák a gyerekek, hol tanulnak, milyen sportokat szeret, családi állapot, kihívások, közeli életcélok, egészségi állapotról néhány morzsát. Mivel lejárt az idő gyors névcsere és FB bejelölés. Mennyiszer is van 3 perc a napunkban?

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

                            --------------------------------------------------

Mai sztori.. Reggel ülök a fodrásznál, éppen az 50 perces festési kötésidőt várom türelmesen, amikor is egy újabb vendég huppant a fodrászom székébe. Elkezdtek beszélgetni, amikor is meghallottam, hogy a bölcsődés gyereke állandóan beteg, már nem tudja, hogy mit adjon neki. Az anyuka egyébként eü. dolgozó. Megvártam, míg az ő festése is felkerült, majd megkérdeztem tőle, hogy nyitott e a természetes termékek felé ?Elmondtam,  hogy én is anno a gyerekeim állandó megbetegedéseire kerestem megoldást, és az elmúlt években bizonyítottak  a termékek. Adtam neki egy névjegykártyát, (igen, azt Most bukkantam rá egy kötegre, amit kb .5 éve csináltattam ) és full lazán, nehogy rámenősnek tűnjek így ismeretlenül, mondtam neki, hogy ha bármilyen kérdése van, a névjegykártyán minden elérhetőségem ott van, szívesen elmondom neki, hogy nálunk mik váltak be. Na, meg is lett ennek a könnyedségnek az eredménye, még ott azonnal bejelölt Facebookon, és kérte, hogy ma beszéljünk Pár napja eldöntöttem, hogy laza leszek, nem agyalom túl a megszólítást.

                               -----------------------------------------------

                      Eddig csak megfigyelő, tanuló voltam a csoportban. Pár napja történt egy sikeres ismerkedésem. Sokat utaztam egy fogászati kezelésre. A váróban elkezdtünk beszélgetni egy csajjal, hogy mire jöttem, meg hogy milyen jó tapasztalatai vannak itt, és hogy milyen gáz, hogy 40 évesen már sokkal jobban oda kell figyelni, pedig esznek zöldséget, gyümölcsöt, meg vitaminokat, de biztos hogy nincs azokban már sok minden értékes tápanyag. Mivel bármelyik pillanatban behívhatták, így nem haboztam. Egyetértettünk a zöldségek gyümölcsök vitamintartalmát illetően, mondtam neki, mivel foglalkozom, és hogy ne vegye tolakodásnak, adtam neki egy katalógust, és hogy jelöljük be egymást a fb-on. Mondta, hogy őt elég nehéz megtalálni, mert sok ilyen nevű van, de majd bejelöl. Nem nagyon szeretem az ilyet, de bizakodó voltam. Aztán behívták, miután végzett, már nem is nagyon volt idő tovább beszélgetni, elbúcsúztunk. Viszont a bejelölés hamar megérkezett, és már benne van a zárt csoportomban, videóanyagot is kapott a témával kapcsolatban. 

                              -------------------------------------------------

Tegnap vásárlás közben/alatt, amíg vártunk a kenyérszeletelő gépnél megszólítottam egy hölgyet, mert láttam a kosarában egy terméket, egész pontosan egy dobozos kocsonyát.... (én utálom a kocsonyát, de a férjem imádja)Egész egyszerűen megkérdeztem tőle, hogy finom-e, szeretik-e, ajánlja-e....? Nagyon készségesen válaszolt, hogy ő nem szereti mert erre, meg arra allergiás, de a férje imádja pont mint nálunk - mondtam neki és megkérdeztem hogy mire allergiás; - ezzel kapcsolatban váltottunk pár mondatot hogy mire és hogy mit-mivel helyettesít... Figyelmesen hallgattam, mondtam hogy edzőként a táplálkozás is nagyon érdekel de ezen a területen csak elméleti tudásom van, jól jönne pár recept Nagyon belelkesült, mert neki pont mozgásra lenne szüksége, úgyhogy kérte, messengeren küldjem át az órarendünk, mert jönne tornázni.... elküldtem, és holnap biztos megy majd egy apró üzenet, hogy szeretettel várom.

                         -------------------------------------------------------

           Ma beszélgettem telefonon egy régi ismerőssel. Az üzletet egyenlőre hárítja a férfi, de pár terméket kipróbálna, főleg, hogy a gyerekekre is figyelni szeretne. Akkora zaj volt a háttérben, hogy rákérdeztem minden rendben van-e. Biztonságos helyen van-e. Kiderült, hogy az új párja salsa oktató és kb 200 embernek tart órát, ezért hallom a lármát. Egyébként már mesélt rólam és arról mivel foglalkozom és érdeklődött a csaj is, mert régen szedte a termékeket, most viszont nincs kapcsolata. Gyorsan bejelöltem, persze arra hivatkozva, hogy nehogy féltékenység legyen, mivel személyesen nem ismer és a srác velem telefonál, amíg ő oktat. Egyből figyelmes lettem a szemében és meghívtak magukhoz, hogy ott jobban meg tudunk ismerkedni.

                             -------------------------------------------------

Mai megszólítás. Szia Anita! Láttam a legújabb posztodat. Csodaszép kutyáitok vannak! Husky vagy Malamut? Sajnos nem ismerem őket annyira, hogy megtudjam különböztetni őket. Gyönyörű a kisfiad is. Nem fél a kutyáktól?(Válaszából kiderült, hogy otthon van még a kisfiával, tervezik a kistesót, és plusz jövedelmet szeretne. Érdeklődik az üzlet iránt.  

                           ---------------------------------------------------

Porosodott a garázsban egy műszakilag felturbózott csajos gyerek bringa. Amikor megszületett a gondolat, hogy odaadnám valakinek, aki megérdemli, kirakott egy postot kedves régi barátom, hogy a lányának biciklit keres, pont ebben a méretben.

-Én nálam van. Várj! Száguldottam le a garázsba, gyorsan kiszabadítottam a bringát, pár kép és már küldtem is.

A lánya annyira izgatott volt, nehogy más elvigye, hogy 3 óra múlva nálam voltak.-Mennyit kérsz érte?- Fogalmam sincs mennyiért adják most. De van egy jobb ötletem. 

Szedjünk össze nektek vitaminokat, a jutalékot nekem kifizeti a cég a bringa pedig ráadás. Anyuka oviban dolgozik, apukát mindenki ismeri a településükön, amolyan gócpontok. Én imádom őket, régi barátság, de MLM sérültek és eddig regisztrálni se mertek. Most viszont van apropó, hogy elmagyarázzak mindent mi mire hogyan használható. Hosszútávon gondolkodom mindenkiben. A legjobb befektetésem szerintem ez a bringa, főleg, hogy nekik ingyen is odaadtam volna. 

Este kezdtek érkezni a kérdések, az apósának mit lehetne, az apának is vannak gondjai, csak eddig a gyerekek voltak fontosabbak. 

Amikor egy svédasztal mellett állsz, már nem azon gondolkozol, hogy bemenj-e az étterembe, hanem hogy mit vegyél le róla. 

                    ---------------------------------------------

Mai sikerélményemet szeretném veletek megosztani. Délelőtt a kaposvári kórházban várakoztam a férjemre, mikor is jött egy hölgy, leült velem szembe, sóhajtott egy nagyot, és találkozott a tekintetünk. Gondoltam, itt az idő! Megkérdeztem: Először jár itt? Nem, kontrollra jött. Nemrég műtötték a vállát. Elszakadt az izom, de el is van kopva. Mondtam neki, hogy én is hasonló gondokkal küzdöttem, de sikerült rendbe raknom az egészségemet. Érdekelte, hogy hogyan. Csak annyit mondtam, hogy pár nagyon jó termékkel és egy életmódváltással. Féltem, hogy ez a szó kiveri a biztosítékot, és nem fog tovább beszélgetni velem, de nem így történt, mert gyorsan témát váltottam, kérdezni kezdtem hogy hol laknak, meséltettem a családjáról....stb. Nagyon sok mindent megtudtam róla. Többek között, hogy 52 évesen rokkant nyugdíjas, és kereső fázisban van. Mikor már fölépítettem a bizalmat annyira, hogy megjelöljük egymást fb-on, behívták a rendelőbe. De kijött, és ott tudtuk folytatni, ahol abbahagytuk. Megjelöltük egymást, azóta behívtam, és el is elfogadta a meghívást az egészségcsoportomba. Lájkolja, tetszikeli a posztokat......biztosan lesz folytatása ennek a mai kalandnak. Ha nem nyitom ki a szám, a sült galamb is csak szájon vág!

                        ---------------------------------------------------------

Bejelölt egy falumbeli fickó ismerősnek, gondolkodás nélkül visszajelöltem, de nem volt ismerős az arca, meg nagyjából kamaszkori fotója a profilképe. 

Láttam, a húgom is ismerőse, hát megkérdeztem, ki ez a fazon? Sokat nem tud róla, suli után Szegedre ment tanulni, de hát az régen volt, kb. 40 éve., azóta ő se látta. 

Mit veszíthetek, behívtam a csoportomba, ha elfogadja, jó, ha nem, akkor se veszítettem semmit. 

Egyszer csak megjelent messengeren,  hogy találkozni szeretne velem. Huha..  Megbeszéltük a randit, meg is jelent, semmi extra öltözet, semmi extra autó. Elpanaszolta a bánatát meg elmondta a fél életét, de még mindig nem tudtam meg róla semmit 

De hát nem olyan fából faragtak, hogy ne tudjam meg, amit akarok, keresztkérdésekkel kiszedtem belőle, hogy egyetemi tanár, épp vizsgaidőszak van, meg online is vacakol valamit, azért van most itthon. Még tovább beszélgettünk - két óránál tartottunk - mire kibökte, hogy előtte az akadémián volt kutató, de a nagy szája miatt kirakták Na, akkor innen szép nyerni.. (Kért termékeket a betegségére, de ha nyugdíjba megy, beszéljünk az üzletről is, mert szívesen váltana és nagyon tetszik neki, amit csinálok.)

                         ----------------------------------------------

Az én legújabb friss megszólításom egy olyan hölgy volt aki állandóan panaszkodott mindenféle vitaminra, étrend-kiegészítőre soha semmi sem volt jó neki. Bejött a munkahelyemre elkezdtünk beszélgetni csak úgy általánosságban, természetesen jöttek a bajok, problémák, de én lakatot tettem a kicsi számra ( nagyon nehéz volt csak úgy csendben maradni), de egyszer csak kibukott belőle, hogy nem tud teherbe esni! Na már ott és akkor nem volt menekvés. Mondtam, hogy hát arra (is) van ajánlatom. Ő ennyit mondott: Holnapra kérem mindet! Én meg válaszoltam: Rendben! És ahogy jött már el is ment. Másnapra természetesen mindent megkapott.

                           -----------------------------------------------

Offline termékbemutatóval egybekötött előadásnak keresek helyszínt és napok óta egyeztetek egy nagyon szimpatikus, kedves hölggyel, aki nyitott volt arra is, hogy részt vegyen az előadáson. Már a bérbeadási szerződésnél jártunk, amikor eszébe jutott, hogy "vásárlásra ösztönző előadást" nem tarthatunk ott, mivel az Önkormányzat üzemelteti a helyet és nem engedélyezik semmilyen termékcsalád népszerűsítését. Nyeltem egyet és örültem, hogy időben kiderült, majd megköszöntem, hogy ilyen segítőkész, kedves és alaposan végzi a munkáját. Mondtam, hogy pont ilyen embereket keresek a csapatomba és keressen meg bátran magán úton (tudja a számom és az emailcímem), ha szeretne több lábon állni, esetleg az egészségét tudom támogatni bármilyen szinten. Nem hittem volna, de a válasza nyitott és érdeklődő volt az üzlet iránt is, bár még csak a hivatalos emailben reagált. Mondta, hogy keresni fog, már alig várom!  

                               -------------------------------------------

 Tegnap történt, egy villám regisztrálásom. Engem ajánlottak egy hölgynek, aki a haj problémájára keresett megoldást. Ahogy kérdezgettem kiderült, nem csak haj problémája, de pénzügyi kihívása is van. Jó vele beszélgetni, mert megérti, az embereket. Nagyon meg is dicsértem érte, ritka az ilyen érdeklődő, együttérző ember. Kiderült, hogy sok ismerőse van, szívesen tanulna és dolgozna napi pár órát, hogy megoldja ezt a pénzügyi feladatot. Kb. egy órán belül megvolt a rendelés, a regisztráció és a cél amiért dolgozni akar. Hatalmas élmény volt. 

                                ---------------------------------

Elkezdtem kapcsolatba lépni idegenekkel is. Az egyik oldalon itt a fb-on, keresgéltem szimpi "áldozat" után. A téma az volt, hogy mennyire elszabadultak az árak. Volt egy hozzászólás amiben az illető az olasz árakat taglalta. Tudtam, hogy az én emberem, mert júniusban megyünk olaszba, így adva volt a "miért pont te, miért pont most" Mikor már mindenről is beszéltünk, és megtudtam, hogy erősen sportoló családhoz van szerencsém, lazán felhoztam neki, hogy mivel már úgyis mindenről beszéltünk, elmondom, hogy táplálékkiegészítőkkel foglalkozó cég üzleti partnere vagyok, előszeretettel használják sportolók, így megkérdeztem, hogy ők használnak vagy használtak-e már ilyet. Elmondta, hogy már gondoltak rá, de hogy olyan sok van, nem igazodnak ki bennük, küldenék infót? Hááát hogyne!!!Nagyon tetszett neki a sok infó, megbeszélik otthon, amikor mindenki otthon lesz, mert már nagyok a gyerekek, és így nehéz összeegyeztetni, de abszolút vevő volt a témára.

                        -------------------------------------------------

Elmesélek egy kb. 30 mp-es ismerkedést. Tegnap és ma Berekfürdőn voltam, ha valaki nem ismeri ez egy nagyon nagyon jó, gyógyvizes fürdő. A pénztárak nyolckor nyitnak, de a gyógyrészen,  akik gyógykezelésre mennek, ők hamarabb is megkapják a belépési engedélyüket.10 perccel hamarabb érkeztem, mint a pénztár nyitás, de beálltam a sorba. Mellettem állt egy nagyon szimpatikus, ápolt, sugárzó, kedves hölgy és láttam, hogy a kezében gyógyászati beutaló van. Megkérdeztem, hogy gyógykezelésre jár? Igen masszázst kapok és súlyfürdőt. Ön annyira fiatal ? Igen, de vannak gondjaim./másra tereltem a szót/Honnan érkezett??Egerből! Én lelkesen felvisítottam és mondtam, hogy jaj de jó, én most készülök Egerbe, ami tényleg igaz, szeretnék néhány információt megkérdezni Öntől? Lehetséges? -kérdeztem.

Igen, hogyne. Facebookon elérem?

Igen. Segítesz gyorsan megkeresni? Mondta a nevét, bejelöltem, azóta már rengeteg mindenről beszélgettünk 

                          -------------------------------------------------

Feltettem a csoportomba egy posztot, - ki mi szeretett volna lenni gyerekkorában - jöttek a hozzászólások, elkezdtem kérdéseket feltenni az embereknek a poszt alatt pl.: - végül mi lett a hivatásod? stb... ebből az lett, hogy ma mindenkire, aki kommunikatív volt a poszt alatt megkerestem őket és többen vissza is írtak, DE volt egy hölgy, aki azt írta, hogy ő pszichológusként hobbiból foglalkozik a barátai lelkével és beszélget velük, mert sokan nem akarnak szakemberhez fordulni és ma írtam a hölgynek, hogy - nagyon szimpatikus számomra a kommunikációd blabla. Gondoltál már arra hogy pénzt is kereshetnél a hobbiddal? - Kaptam választ - Igen. - pár mondatot még írtam neki hogy én is pont ezt csinálom a kommunikációval keresek pénzt, ha szeretnéd szívesen beszélgetek veled róla - Holnap délelőtt beszélgetünk a munkáról. Jaaajjj annyira örülök, hogy elkezdett működni a story.

                              ------------------------------------------------------

Mentem átvenni a termékeimet a pik-pak pontra, ami egy hozzánk (sajnos nagyon is) közeli cukrászda. Számomra ismeretlen fiatal lány adta át a csomagom. Kérdeztem tőle, hogy milyen így szünidősként cukrászdában dolgozni? nem csábítja el a sok süti? Erre ő közli, hogy sajnos nem szünidős, hanem itt dolgozik teljes állásban. Upsz erre elő egy névjegykártya, amit átadtam neki azzal, hogy ha több lábon szeretne állni, esetleg idővel a cukrászdában majd csak vendégként, akkor keressen bizalommal, mert én és a csapatom havonta indítunk olyan mentorprogramot amivel olyan üzletet építünk amiben azzá válhat akivé csak lenni akar..... és eljöttem remegő kézzel és lábbal, mert fogalmam sincs hogy ez a pár nagyképű mondat hogy jött ki a számon.... 

                         ----------------------------------------------------

Ritkán fordul elő, h hétköznap vonatozok vissza Bécsbe, de tegnap így alakult. A kevés utas között egy láthatóan feszült fiatal hölgy is volt, akit finoman megszólítottam, h vajon miért izgul ennyire. Állásinterjúra ment, többedik   kör - eddig jól alakult az összes online forduló, nehogy élőben szúrja el. Ezer kérdése volt a külföldön éléssel és beilleszkedéssel kapcsolatban, cseréltünk elérhetőséget, bejelölés megtörtént. A saját aktuális helyzetén túl másra egyértelműen nem volt kapacitása, így bármilyen nyomógombot feltérképezni máskor fogok majd. Merthogy megkapta az állást, amihez estére gratuláltam is neki

              -----------------------------------------------------------

Egy erősen melankolikus-de hála Istennek már mondhatom, hogy kevert típus vagyok. Nagyon kellett tanulnom, hogy lazábbra és játékosabbra vegyem az életet. Ez sajnos a kommunikációmban is nehézséget okozott. Volt úgy, hogy egy mondatnak többször is nekifogtam, szinte "lebutítva" a mondanivalóját, hogy ne tűnjek annyira hivatalosnak. Baromira nem volt könnyű, de megérte, mert így sokkal jobban élvezem és szerintem mások is Egy ilyen megszólítás ma már tök lazán jön( és van ettől sokkal lazább is), de mondjuk másfél éve ez még annyira távolinak tűnt..

No: következzen a megszólítás:

Szia Éva! Mosolyogva olvasom az oldaladon, hogy gyerekek, zene, pörgés, újságírás, család, nevetés minden mennyiségben, kifogyhatatlanul...ez mind Te vagy? 

Szoktalak követni a F on, nagyon tetszenek a posztjaid, nagyon jó érzéseket keltenek mindig bennem.

Nem ismerlek, de azt érzem veled kapcsolatosan, hogy egy baromi jó energiájú csajszi vagy, akit meg akarok ismerni!

                       -----------------------------------------------------

Ma elmentünk a gyerekorvoshoz gyógytorna beutalóért. Egy anyuka és a 6 éves kisfia volt csak előttünk, látszott a picin, hogy nagyon beteg. Úgy voltam vele, hogy ez egy jó alkalom egy megszólításra, így hát belevágtam: Én: Megfázott a pici? Anyuka: Sajnos igen, pedig rendesen fel van öltöztetve mindig és folyamatosan kapja a vitaminokat, de télen mindig ez van. Ti is betegek vagytok? Én: Nem, mi csak beutalóért jöttünk gyógytornára, hogy javítsunk test tartásán a lányomnak. Mi nem szoktunk gyakran betegek lenni. Anyuka: De jó nektek, szerencsések vagytok. Nálunk 2 hét ovi, 1 hét itthon betegen. Én: Semmi köze a szerencséhez csak megfelelő, jó minőségű vitaminokat szedünk. Anyuka: Mi már minden fajtát kipróbáltunk amit lehet kapni a patikában, de egyik sem volt eredményes. Én: Amit mi szedünk olyat nem kap a patikában. Mondtam pár alap információt, mire behívta az orvos és gyorsan megadta a számát, hogy beszéljünk még. Holnap hívom aztán meglátjuk, hogy vásárló lesz-e vagy esetleg munkatárs is.

                           -------------------------------------------------

Ma a Lidl-be gyorsan be kellett ugranom,  persze, húztam magammal a kettő kislányom is, mikor a kasszához értünk, jó hosszú sor állt.... Egy nagyon dekoratív hölgy volt a kasszában, na mondom magamban, most vagy soha szituáció... Miután fizettem kártyával - nyújtottam neki a saját kártyám, hogy fogadja el tőlem a névjegykártyát és hívjon fel, ha szeretne váltani, soha nem lehet tudni mit hoz az élet. Rám nézett, és mosolyogva mondta - Pont ma mondtam fel. - Azt hiszem többet nem gondolkozom a megszólításon...

                      -------------------------------------------------------

Egy megszólítási tapasztalatomat szeretném veletek megosztani. Nemrég csatlakoztam a csoporthoz és a történeteitek megosztása nagyon sokat segítenek számomra is. A megszólításom a nagy csoportos ovis kisfiam törődéséből ered, ugyanis ő egy olyan típusú kisfiú, aki nagyon odafigyel a kisebb társaira - és a szüleivel is tartja a kapcsolatot, ha éppen valami miatt látja, hogy a picik kicsit szomorúbbak - mindjárt rákérdez a szülőknél hogy érzi magát aznap éppen a pici ovistársa. Így is történt ma is, amikor az egyik apuka beírt az ovis közös chat csoportba rákérdezve hogy kinek a kisfia is lehet, aki így figyel az ő kislányára. Persze megkerestem privát üzenetben, hiszen egy meglepetést is vitt a kisfiamnak, aki nagyon boldogan mesélte itthon a történetet. Megköszönve neki, hogy ilyen örömöt okozott a gyerkőcömnek és meg is ragadtam az alkalmat és érdeklődni kezdtem, egy kisebb tesó után is - ki is derült hogy van egy kisebb aki bőlcsibe készül - ajánlottam is az általunk használt termékeket ilyen esetre a beszoktatási időszak megfelelő kezelésére. Nyitott az új lehetőségre és érdeklődik a termékek iránt - a beszélgetés jelenleg itt tart a ma zárt beszélgetés alapján.

                  --------------------------------------------------------

Ahogy kijöttem a kávézóból, azonnal összetalálkoztam egy következő ismerősömmel, vele is régen találkoztunk kb. 5 éve. Elkezdtünk beszélgetni, beszélgetés közben megkérdezte még mindig "online dolgozom. "Mondtam igen és nagyon szeretem. Egyből mondta, hogy ez nagyon jó, mert őt a termékek érdekelnék, de a keresztlánya pont ilyen lehetőséget keres. Mondtam neki hozunk akkor össze egy beszélgetést a keresztlányoddal. Telefonszámot cseréltünk és abba maradtunk egyeztetünk telefonon időpontot egy beszélgetésre 

                 ---------------------------------------------------------

Pár hete kinéztem magamnak a postás kisasszonyt - fiatal, dinamikus, hátha többet akar a falusi postánál - és eldöntöttem megszólítom, valami ürüggyel bemegyek a postára.... de aztán lebeszéltem magam róla, mert láttam később cigivel-energiaitallal a kezében közlekedni, gondoltam nem fecsérlem rá az időm mert nem célcsoport. Viszont tegnap okkal kellett bemennem a postára, így összekaptam magam, azt latolgatva hogy gyakorlásnak jó lesz, megszólítom. Amíg feladtam a csomagomat addig ő elkezdte a 'keresztértékesítést' (azt hiszem így hívják) ajánlotta a postai biztosításokat stb.... Mosolyogva elfogadtam, és mondtam neki hogy én is ajánlásokkal keresem a kenyerem csak én a prevenciót, az egészséget képviselem, ha érdekli szívesen hagyok itt neki névjegykártyát - mert mindig van hely a csapatban. Ha másodállást keres, akkor lehet hogy amit ajánlok kézenfekvő is lesz mert hatalmas előnnyel indulhat, hisz meri megszólítani az embereket. Elfogadta a névjegykártyám, nem tudom hogy felhív-e valaha, de bízom benne. És az egész sztori amit leírtam azért volt, mert képzeljétek ma egy kolleganője hívott fel, mert régóta keres embert, aki segítene neki a termékbeszerzésbe, de eddig nem talált és most meglátta a névjegykártyámat a kolleganője asztalán...

                     ---------------------------------------------------------

Sziasztok! Újabb megszólítás. Szombaton mentünk a Tesco-ba és belül a főbejáratnál egy hölgy volt kipakolva az Emberekért az Állatokkal Egyesülettől két Spániel fajtájú kutyusával. Persze azonnal kutyanyomkodás, mert nagyon szeretem az állatokat és beszédbe elegyedtünk. Kérdezem mennyi idősek a kutyusok? Mondta, hogy 7-8 évesek és otthon pedig van egy idős nagytestü 13 éves Goldene. Mondtam neki, hogy képzeld nekünk is két idős nagytestü kutyusunk van, egy Malamut aki 14 éves lesz és egy Labi-Dog keverék, aki 15 éves lesz és nagyon jó egészségnek örvendnek, mert használjuk az Immuno Drops kisállat immunvédő cseppeket és a Grapefruit magcseppet ami alkoholmentes. Érdeklődővé vált nagyon és nemcsak pénz került az adományládikába, hanem egy névjegykártya is landolt a hölgy kezébe. 10 perces élethelyzet volt csak, de valami elindult...

                -------------------------------------------------------------

Tegnap egyszerre két új kapcsolatot is eredményezett a cégünk egyik különleges, egyedi táskája. Egy kávézóban volt találkozóm, ahol még nem jártam, és ahogy körül néztünk a vendégemmel a pultnál, az egyik kiszolgáló hölgy lelkesen megdicsérte a táskámat. Erre én, hasonló lelkesedéssel, közelebbről is megmutattam neki, kiemelve a logót rajta, és megkérdeztem, hogy látott-e már ilyet, ismeri-e a céget. Nem ismerte. Épp csak levegőt vettem az egy mondatos bemutatáshoz, mire a másik kiszolgáló hölgy megtette ezt helyettem. Ekkor egy nagy társaság érkezett, nem tudtuk folytatni, de kifelé menet szerét ejtettem, hogy mindkét irányban tovább fűzzem a beszélgetést. Eredmény:- aki nem ismerte, szívesen hallana többet a cégről;- a másik hölgy szívesen bővítené a tapasztalatait a termékeinkkel kapcsolatban. Elérhetőségeket cseréltünk, megbeszéltük a következő lépés lehetséges idejét és módját.

                                 ---------------------------------------------------

Történt ugyanis, hogy múlt hét elején a buszmegállóban mellém ült egy hölgy. Megszólított vagyis kérdezett. Először a menetrend érdekelte, majd megdicsérte a hajamat. Amit eddig soha, most azonnal előhozakodtam azzal, hogy ez nem csak genetika, hanem hajápolási szokásaim megváltoztatása. Vagyis lecseréltem egy-két dolgot és bizony ő most ennek látja az eredményét. Jött is a kérdés, hogy és mit cseréltem le, hogy ennyire látványosan jó lett az eredmény. Azonnal "lecsaptam rá", mert közben a busz is befutott és azt ajánlottam, hogy jelöljük be egymást a faceen és ahogy felvettük a kapcsolatot, máris mindent elmondok neki részletesen. Sikerült mindenhol felvennünk a kapcsolatot, sőt azóta az első röpke beszélgetés is megvolt, most pedig kölcsönösen "figyeljük egymást"

A napokban a FB történetben találtam egy számomra meghökkentő sztorit és írtam a hölgynek 2 mondatban. Másnap kaptam is választ és elkezdődött egy szuper beszélgetés, gyorsan egyeztettünk időpontot, hogy a problémáját hatékonyabban megtudjuk beszélni. A beszélgetés közben, egyszer csak közölte velem, hogy tudja - hálózatépítő vagyok és gratulál- mert sokan megkeresték őt, de még ilyen profi módon, ahogy én tettem nem szólították meg, hozzám regisztrál...

                                           ------------------------------        

 Segítséget kértek tőlem egy olyan ügyben, amiben nem kifejezetten nekem kellett volna segíteni, de gondoltam, miért ne segítenék? Hétfőre adtam neki egy időpontot kérdeztem, hogy van, hogy érzi magát, és milyen a munkája? Nem telt el sok idő, megnyílt és rengeteg mindent elmondott. Fáradt, és nincs energiája, csak vonszolja magát, nyugtatókon él, és kín szenvedés minden nap, mert kiégett és egyáltalán nem szereti amit csinál. Addig beszélgettünk, amíg jól ki nem beszélte magát, én pedig irányított kérdésekkel segítettem neki felhozni az energia szintjét. Nagyon jól éreztük magunkat, az üzlet is szóba került és holnap (pénteken) újra tárgyalunk, elviszem a vezetőmhöz beszélgetni. Hétfőn este ezt az üzenetet kaptam tőle:

"Szia Krisztina!
Nagyon jó volt veled beszélgetni, köszönöm! És ahogy beszéltük..... ma nem volt olyan nehéz a munka, most értem csak haza, de nem vagyok fáradt!!! És ez nagyon klassz! Köszi szépen az energiát!

                                         ------------------------------


Sok megszólításból most egy idősebb párt emelnék ki. Beszálltak a taxiba és akcentusomból rögtön kiderült ,hogy nem ezen a környéken születtem. Mikor mondtam ,hogy Magyarországról jöttünk egyből kérdezték ismerem-e a megyeszékhelyünket de lehet azóta ispánság Békéscsabát. Kiderült ők vették ott meg a Csaba Hus gyárat és jók a termékek de nem tudja hogyan népszerűsítse őket UK ban. Mondtam egy-két ötletet aminek nagyon örültek. Bejelöltük egymást f-on és jövő héten találkozunk személyesen. Nagyon hálálkodtak hogy találkoztunk. Várom a találkozót. Ahogy az előttem szólók is mondták sosem lehet tudni kivel találkozol. Hajrá mindenkinek szólítsatok meg bátran.

                                            -------------------------------

Hetek óta gondolkodom, hogy meg merjem-e írni, mert már az első percben arra gondoltam, hogy ha én ezt a klubban elmesélem?? .....De hát nem mertem...de most mégis...Szembe fordultam a félelmemmel.....majd mindjárt megértitek. Természetesen a megszólítás témakörbe illő sztori. Engem szólítottak meg.*Meghalt anyu. Az ügyintézővel megbeszéltük a megbeszélnivalókat, kiválasztottam a kiválasztani valókat, elérkezett a számlaírás ideje. Rutinból a névjegykártyát adom mindenkinek, aki a nevemet akarja leírni valahova, a csudának sincs kedve betűzni (kacifántos névvel bírók előnyben )Ilyenkor már a tegeződésig is eljutunk. Ügyintéző mereven nézi a névjegykártyát: nektek van az a szappanotok? Átfutott rajtam a villámcsapás... Ne... Itt ne.... Légysziii.... De miért is ne? Én: Aha...nekünk. Ő: Tudsz olyat szerezni?(anyám...)Én: Persze, hogy tudok. Ő: tényleg?? Komolyan?? Olyan régóta szeretne, de senkit nem talált, aki tudna neki szerezni.....mert a gyerekének a bőrére az olyan jó volt...*Most itt a dicsekvés része jön a sztorinak, de hát mit szépítsem, azóta heti rendszerességgel kell megfordulnom az irodájukban, mert úgy szeretnek velem beszélgetni, ezt vigyek, azt vigyek, hiába mondom, hogy a futároknak ez a dolguk Már mindent tudok az alvászavaros anyósokról, idegbeteg exekről, fülfájós gyerekekről, izgága és sápatag kamaszokról, sőt a szomszéd hasonló témájú (ilyen is csak Baján van ) intézmény vezetőjét is áthívták, hogy beszélgessek vele is.. ő is kért szappant Egyelőre.. Annyira morbid...De hát az Élet nagy Rendező  

                                          ----------------------------

Tegnap egy olyan spontán megszólításom volt, amire komolyan büszke vagyok, mert magam is meglepődtem, hogy milyen lazán és könnyedén "dobtam" oda. Telefonon hívott egy hölgy egy olyan cégtől, akiknek ez a marketingje. Telefonálnak, ajánlják az ilyen-olyan terméküket, előbb akár ingyen kipróbálásra, aztán rendszeresen küldik megfelelő összegért cserébe. Hát nekem ezek a termékek még sosem váltak be, de tudom és tiszteletben tartom a munkájukat, hogy ők bizony minden hívásért jutalékot kapnak, így meg szoktam hallgatni Őket. Bemutatkozás után kb. 3 mondattal a hölgy elkezdett nagyon csúnyán köhögni. Elnézést kért és mondta, hogy nem bír kigyógyulni belőle....és belőlem kibukott, hogy "Tudok erre nagyon jó terméket ajánlani! "Azonnal kérdezni próbált. Mondtam neki, hogy mivel ez részükről egy rögzített beszélgetés és most Ő dolgozik, így mentse el a telefonszámomat és hívjon vissza ezzel kapcsolatban bármikor! Hálásan köszönte, folytattuk az eredeti beszélgetést, ami félbe is maradt, mert egy általam feltett kérdésre, miszerint mennyi a hatóanyagtartalom az általa ajánlott termékben, nem talált választ. Így ma ígérete szerint folytatjuk a beszélgetést!


                            --------------------------------

Sziasztok! Ezt muszáj leírnom. Böngészgettem az egyik külföldi csoportban, és megláttam, hogy egy lány munkalehetőséget keres. "Takarító, mosogató, kisegítő területeken." Ránéztem az oldalára, egy nagyon jó szituált, utazást kedvelő profilra leltem. Épp online volt, ráköszöntem. Ő szintén üdvözölt. Elmondtam neki, hogy találkoztam az egyik csoportban a munkát keresek hirdetésével. Rögtön megkérdezte, hogy miről lenne szó?Megkérdeztem, hogy tudnánk-e a beszélgetést telefonon folytatni. Igen volt a válasza, azonnal fel is hívtam. Nagyon röviden bemutatkoztam, a legutóbbi gyakorló órán tanultunk, újra ismételtünk egy jó mondást, keresek olyan embereket... És ezt követően folyamatosan beszéltettem. Elmondta, hogy két nyelven beszél a magyaron kívül románul és kicsit angolul. Jelenleg szociális szférában dolgozik Budapesten. Nem igazán azért akar menni külföldre, hogy sok pénze legyen hanem, hogy világot lásson és nyelvet tanuljon. Egyetemi végzettsége van, egyedül álló, nagyon fiatal. Erdélyből települt át, beszélt a szüleiről is. Mindez semmi perc alatt történt. Úgy gondoltam, hogy nem kérdezgetek tovább, hanem megkérdezem, hogy találkozott-e már a network marketinggel? Nem zárkózott el, de túlzottan nem is volt lelkes, viszont kapcsolatba maradtunk és nyitott maradt a további információra, beszélgetésre.


                         ___________________________


Egy nagyon aranyos történetet hoztam el nektek. A mai napot a minipoliszban töltöttük a gyerekekkel. Éppen sorban álltunk az ajtó előtt, mert telt ház volt, mire egy anyuka megszólalt, hogy nem találja a családja felét. Ott akarta hagyni a kisfiát egyedül a sorban, erre felajánlottam, hogy segítek vigyázni a kisfiára, amíg megkeresi a többi családtagot. Később meglettek és nagyon köszönte az anyuka, hogy nem mentem be addig, amíg meg nem lett a családjuk minden tagja. Többször oda is jött hozzánk, hogy jól érezzük-e magunkat és hogy mennyire hálás nekem.Majd nem sokkal azután, hogy beléptünk, egy másik anyuka jött oda hozzám és megölelt. Először nem esett le ki lehet, majd ahogy elkezdett beszélni, rájöttem, hogy egykori gimis évfolyamtársam, akivel 20 éve láttuk egymást utoljára. Kiderült, hogy nem messze lakunk egymástól, kellemeset beszélgettünk és nagyon örömteli találkozás volt. Majd mind a két anyukával bejelöltük egymást, és mindkettőnél tudom, hogy hol és miben tudok segíteni, de ezt ma még nem hoztam fel nekik. 

                           ________________________

Esti rövid sztori. Kutyasétáltató csaj rám köszönt, hogy jól nézek ki. -Köszönöm. Belülről építem.-Ezt hogy érted?-Figyelj most szoknyában megfagyok, meg a te kutyád is fázik, telefonom sincs nálam-Az nála sincs, csak kiszaladt pisiltetni- Itt az üzletünk, add be az alkalmazottnak az elérhetőséged, bejelöllek és elmesélem.

 Éva vagyok.

 És robogtunk hazafelé. Ha nem adná be, kutya alapján megtalálom.

                           _________________________

Ma megint megszólítos napot tartottam. A Lidlben van a pékáru osztályon az a kenyérszeletelő gép, biztos ismeritek. Iszonyat sokan voltak a boltban, világvége hangulat volt, de ennél a gépnél nagyon jó hangulat kezdett kialakulni, mert egy 70+-os kedves hölgy felbuzdulva azon, hogy megtanulta a gépet kezelni, mindenkinek segített a gép helyes használatának elsajátításában. Persze ezzel hatalmas hangulatot teremtve maga körül. Hát persze, hogy szóba elegyedtem ezzel a hölggyel is és elkértem a telefonszámát, mert olyan segítőkésznek és kedvesnek láttam, hogy feltétlen meg kell neki mutatom egy üzleti lehetőséget. Először szabadkozott, hogy de hát ő nyugdíjas, mire én mondtam, hogy az a lényeg. Na ez már nagyon tetszett neki. De ami utána jött, arra én sem számítottam. Kérdésemre csípőből rávágta, hogy ő megérzi, ki a jó ember, és ő pont ezt érzi rajtam, mással össze sem hozza a sors, nyugodtan hívjam, mert tudja, én csak jót mondhatok neki. Biztos látta, mikor a kivett 3 virsliből átadtam egyet az utánam jövő hoppon maradt vevőnek. A megadott számon délután hívom az én kis nyugdíjasomat, biztos fergeteges beszélgetés lesz belőle. Már ezért megérte elkérnem a számát.

                                   _____________________

Beszélgettem ma egy anyukával. A lánya Portugáliában dolgozik. Pont róla volt szó és a munkahelyi problémákról, amikor megcsörrent a telefon és a lánya hívta. Mivel olyan tanácsot kért, amire jobban tudok az anyukája szerint válaszolni, kihangositotta.  Gyors ötletelést követően bejelöltük egymást. Oldalamon meglátta mivel foglalkozom még, arról is beszélgethetnénk. Hogyne, nézzünk egy időpontot. Mivel nem kezdtem el tolni neki az üzletet, ő kérdezett rá, esetleg a holnap megfelelne-e. 

                                    ______________________

Ma megint szuper történettel gazdagodtam. Anyukám banki ügyeit kellett ma intéznünk, így a vállalati ügyintézőjénél kért időpontot. Persze előbb érkeztünk, de már várt minket. Az ügyintézés viszonylag gyorsan ment, de feltűnt egy lényeges dolog a fiatal hölgyön, mégpedig, hogy milyen kedves és mennyire mosolygós (alföldi város). Nem bírtam nem megszólítani, hiszen az én csapatomba pont ilyen embereket keresek. Így megkérdeztem, hogy olyan kedves és mosolygós, és az én vállalkozásomba pont ilyen hölgyeket keresek, ha megadná a telefonszámát elmondanám miről szól a vállalkozás. Nem ellenkezett, rögtön adta a telefonszámát és mondta 16:30-kor végez. Milyen könnyen megy a megszólítás, ha hozzád hasonló személynél próbálkozol.

                                   ________________________

A mai nap még kellett vásárolnom a Sparban néhány dolgot. Szimpatikus hölgy állt a hátam mögött, elkezdtünk beszélgetni. Mondta, hogy otthon hagyta egyedül a 10 éves kisfiát és emiatt kicsit aggódik.Elém akartam engedni, de mivel csak három árucikkem volt, mondta, hogy nyugodtan menjek. Még átbeszéltük, hogy ő hol dolgozik, alkalmazott, mondta, hogy nyugdíjas állás és ott jól el van. Megemlítettem neki, hogy én is alkalmazott voltam és 2003-ban felszabadítottam magam. Nem volt neki semmilyen elérhetősége az interneten, így azt a megoldást választottam, hogy adtam neki egy névjegykártyát, mondtam neki, hogy január 6-a után tudunk beszélni, mert elutazom. Megígérte, hogy hívni fog. Nem szoktam odaadni a névjegykártyámat csak akkor, ha van viszont elérhetőség, de most kipróbáltam. Ilyet is kell néha csinálni! 

                                        ________________________

Ünnep előtti ajándék vásárlás, mindenki siet és szerteszét figyel. Egyszer csak összevillan a szemünk, és már ragyog is fel a mosoly mindkettőnk arcán: egy régi kedves ismerősömmel  találom szembe magam, akivel az utóbbi 20 évben csak a közösségi médiában láthattuk egymást. Hatalmas a boldogság, de nincs sok időnk, gyorsan sok mindent kiderítünk egymásról, és mire elválnak az útjaink, megvan minden kérdés ( =nyomógomb), amelyek alapján a most megbeszélt időpontban és helyen folytatjuk a beszélgetést. 

                                   ________________________

Karácsonyi vásár van a városunk Fő terén és a férjem kinézett egy gyönyörű egyedi bőr táskát magának. Kb már 3x köröztünk az árus körül a héten, mire visszamentünk, hogy megvegyük. De pont eladták előttünk azt a táskát. Ez a mi szerencsénk...vagy mégse? 

Két nap múlva jön áru és biztos lesz még benne ilyen táska, jött a megoldás. Két nap múlva már a férjem nélkül közelítettem az árust, mégse lássa az ajándékát. Hát pont jött olyan táska, így lesz szép Jézuska. De mivel ennyire összeismerkedtünk az árussal, gyorsan elmondtam neki, hogy mivel is foglalkozok. Nagyon tetszett neki, mert nem hallott még erről a prevenciós lehetőségről.

 Gyors névjegykártyacsere. Ez alapján januárban hívni fogom a lányát, aki a névjegykártyán szerepel...Miért pont téged, miért pont most? 

Mit fogok mondani?

 Köszönöm a szép táskát, mekkora öröm volt a fa alatt!

 Az édesanyja elérhetőségét kérni fogom, hivatkozva erre a beszélgetésre.  

                                      ______________________

Karácsony ide vagy oda, alkalom szüli a hálózatépítőt...Annyian vannak mifelénk a postán, hogy kígyózó sorok állnak a posta épülete előtt, ezért kimentem az első falu postájára. Ott egy olyan kedves hölgy szolgált ki, hogy nem tudtam nem megszólítani. Hogy én pont ilyen kedves hölgyeket keresek a vállalkozásomba, érdekelné-e. Mondtam mi a profilom, hogy brandet építek, hogy dolgozom. Nagyon tetszett neki, rögtön számot cseréltünk. Két nap múlva, akkorra már ő Facebookon bejelölt, visszamentem, mert a távoli munkatársjelöltjeimnek ajándékot szerettem volna feladni. Ekkora már kiderítette a céget, amit képviselek, hogy milyen termékek vannak a palettán és hogy ő pont fogyókúrázik, ezért jól jönne neki. Erre "pont véletlenül" volt nálam egy katalógus, aminek ő nagyon örült. Megbeszéltük, hogy az ünnepek után megbeszéljük a részleteket. Nincs olyan, hogy nincs újabb ember. Aki nyitott szemmel jár, az tuti talál újabb jelölteket.

                                  _______________________

A mai sztorim egy csontkovácsnál volt! Elkísértem anyut. Egy nagyon nyugtató környezetben voltam a srác pedig roppant kedves jó humorú volt. Nem volt nehéz beszélgetni vele, engem pedig roppant érdekel az ilyen. Persze repdesett a lelkem mert amiket anyu nekem nem hitt el a srác engem igazolt. Hamar előjött a szó cégem termékeiről. Mondta, hogy nem ismeri még de sok jót hallott róla. Beszélgettünk róla és egy névjegy kártyát hagytam ott nála. 

                                    ______________________

Tegnap megkeresett egy fordítóiroda, akiknek korábban évekig fordítottam, hogy boldog karácsonyt kívánjanak. Majd mesélték, hogy több, mint ezer angol nyelvű fordítójuk van, de velem szerettek a legjobban dolgozni és azt kezdték puhatolni, h. hogy csábíthatnak vissza. Mondtam nekik, hogy sehogy. Majd kérdezték, hogy ennyire tudom szeretni, amivel foglalkozom? Erre azt válaszoltam, hogy igen, ennyire. Majd megköszöntem a megkeresésüket, elmondtam nekik, hogy mennyire jól esett és megkérdeztem, hogy tehetek-e értük, és hogy élik meg a jelenlegi gazdasági környezetet. Azt válaszolták, hogy sok stresszel, aminek következtében egyre több az egészségügyi kihívásuk is. Erre mondtam nekik, ebben nagyon sokat tudok segíteni, ha szívesen fogadják, beszéljünk róla. Így ma erről beszélgetünk. Boldog vagyok, hogy nem sértődtek meg, amiért elutasítottam a megkeresésüket és ennek ellenére is szívesen fogadják a segítő szándékom. Szerintem az egyik legfontosabb kulcs a sikerhez, hogy érezzék rajtunk az őszinte, segítő szándékot, mert ha ezt érzik, meghallgatnak és ha a javukat szolgálja mindaz, amit hallanak, akkor meg is fogadják azt. Év vége van, de nekünk még sok a feladatunk. Rengeteg ember van, aki törődésre, figyelemre, szeretetre vágyik. Adjuk meg Nekik!

                              _______________________

Az utóbbi időben egy új csatornát nyitottam az Online világon belül, a Tiktok-ot. Elértem a több mint ezer követőt, és elkezdtem live -ozni. Természetesen vannak alkalmak amikor nincs eredmény, de kidolgoztam egy tematikát, ami eddig eléggé eredményes. Háttérben vannak vitaminjaim, valamint kupák és rendszerint többen rákérdeznek, mik ezek a "gyógyszerek" illetve mire kaptam azokat a kupákat. Ilyenkor elmesélem a sztorijaimat, érdeklődéshez igazítva és megkérdem, mire keres megoldást a kommentelő. Általában arról is beszélek, miben változott az életem, a gondolkodásom! Természetesen ha valakiben egy kétely komment alakul ki, azonosulok vele: "korábban én is így gondoltam, de...." Ez sok embernek szimpatikus. A következő lépés, hogy lehozom mindjárt ott a facebook csoportomba, és jelöljük egymást, így elindul a következő lépés, az ismerkedés. Már több mint tíz fő van nálam ilyen módon, közülük eddig 4 fő igent mondott próbavásárlással a programunkra. A többiek pedig még csupán figyelnek! Mert Figyelnek és ez fontos! Természetesen a tovább lépés  a cél ilyenkor is, egy hölgy már el is jött offline rendezvényre decemberben, két vendéggel, és már kedvezményszinten kezdi majd a januárt, és ezt mondta: 50 évet kellett várnom erre, hálás vagyok, hogy megnéztem a live -odat, és hogy segítesz, mert ide érdemes tartozni! Érdemes tehát minden lehetséges platformot kihasználni, és természetesen a személyes ismerkedést is, ami nekem természetes, hiszen ezen nőtem fel!

                                       _____________________

 "Szia! Hogy vagytok? Mi újság van Veletek? Már teljesen ünnepi hangulatban vagytok? - Dehogyis, most épp azon bosszankodom, hogy olvasószemüveg kellene.- Ennyire romlik a szemed? - Igen, késő estig bújom a monitort. - Nem is értem, miért nem a ....termékünket szeded.- Miért, az ennyire jó? - Döntsd el magad. Mindenesetre én ezzel védem a szemem minden nap és az enyém nem romlik, sőt javult." Majd megkérdezte az árát. Erre hangüzenetben az ára mellé elmondtam a kedvezményeket is és azt is röviden, hogy mit tud és miért ennyi az ára, majd pár percen belül meg is rendelte. Ő egy új fogyasztóm lett és sokszor csak kapkodom a fejem, amikor azt tapasztalom magamon, hogy minden egyes tanulással és gyakorlással töltött nap után egyre könnyebben és gördülékenyebben megy. 

                                     _______________________

Mindezt azért írom le, mert a befektetett munkának mindig eredménye van és ez mindig be is igazolódik. Néhány óra alvással, meglehetősen elfáradva kezdtem a napom és nem telt el alig pár óra, mire ketten is jelentkeztek olyanok, akik korábban nem hittek, nem voltak nyitottak és egyszer csak ma ott teremtek, mondván, hogy visszahallgatták az összes korábbi hangüzenetem és átnézték újra az anyagaimat és szeretnék mégis a segítségem kérni. Mindkettőt pár perce indítottam el. Ilyenkor van az, amikor bebizonyosodik, hogy bármilyen nehéz időszakon is vagyunk túl, mindig van értelme befektetni azt a munkát, amiről belülről érezzük, hogy helyesen cselekszünk, mert sosem tudhatjuk, hogy mikor kapunk utat .

                               ______________________

Ma dióvadászaton voltam egy régi osztálytársnál, ahol megismerhettem a friss feleségét. Tüneményes csaj, rögtön találtunk közös témákat, könnyen ment a közös hullámhosszra kerülés. Ahogy meséltek a jelenükről, terveikről, fejemben pár oldal nyomógombot összeírtam.  Kérdeztem, dicsértem, adtam magamból is, hogy én hogy élek, mit jelentenek a munkáim számomra. Utóbbinál megvártam amíg rákérdeztek, csak röviden, húzzuk azt a szálat. Picit sem kívántam lerohanni őket az üzlettel, inkább rájuk figyeltem. Valahogy éreztem,  hogy a "Kérsz egy kávét?" udvariassági formula helyett itt annak szólt, menjek be, nézzem meg hogy haladnak az új házzal. Szeretettel érdeklődünk és nem csak letudni szeretnénk a tranzakciókat, sokat mesélnek szívesen a vágyaikról, magukról az emberek.2 ünnep között tudom mikor lesznek otthon, újra keresem őket. Van egy kölcsön könyv nálam. 

                                     ______________________

Egyik mai megszólításom. Az előző poszt nem az enyém volt, csak találtam...Most egy anyukát szólítottam meg az ovis csoportunkban, aki gondoskodott a pedagógusok karácsonyi ajándékairól. Egyedüli voltam, aki személyre szólóan megköszönte neki, pedig az alábbi üzenet elküldése nem volt több, mint 2 perc. El is indult a beszélgetés, hogy állnak az otthoni ajándék beszerzésekkel, milyen programokat terveznek a szünetre - egyébként hol dolgozik, mennyi szabadságot engednek neki kivenni, stb. Pár perc és minden infó megvan, amivel dolgozni lehet.

                                       _______________________

Tegnap egy olyan spontán megszólításom volt, amire komolyan büszke vagyok, mert magam is meglepődtem, hogy milyen lazán és könnyedén "dobtam" oda. Telefonon hívott egy hölgy egy olyan cégtől, akiknek ez a marketingje. Telefonálnak, ajánlják az ilyen-olyan terméküket, előbb akár ingyen kipróbálásra, aztán rendszeresen küldik megfelelő összegért cserébe. Hát nekem ezek a termékek még sosem váltak be, de tudom és tiszteletben tartom a munkájukat, hogy ők bizony minden hívásért jutalékot kapnak, így meg szoktam hallgatni Őket. Bemutatkozás után kb. 3 mondattal a hölgy elkezdett nagyon csúnyán köhögni. Elnézést kért és mondta, hogy nem bír kigyógyulni belőle....és belőlem kibukott, hogy "Tudok erre nagyon jó terméket ajánlani!" Azonnal kérdezni próbált. Mondtam neki, hogy mivel ez részükről egy rögzített beszélgetés és most Ő dolgozik, így mentse el a telefonszámomat és hívjon vissza ezzel kapcsolatban bármikor! Hálásan köszönte, folytattuk az eredeti beszélgetést, ami félbe is maradt, mert egy általam feltett kérdésre, miszerint mennyi a hatóanyagtartalom az általa ajánlott termékben, nem talált választ. Így ma ígérete szerint folytatjuk a beszélgetést! Szeretem látni magamon, hogy tényleg hasznos a gyakorlás! 

                                       ______________________

Menjetek ki futni, vagy sétálni!! Főleg hétvégén az emberek ráérősebben sétáltatják a kutyákat. Tegnap napközben voltam futni és hazafelé amikor nyújtottam láttam, hogy a parkban közeledik egy kutyás nő. Gondoltam "őt most megszólítom az tuti!" Odaértek és én azonnal a kutya felé fordultam és megkérdeztem meg lehet e simogatni. Ilyenkor a gazdik 99%-a nagyon nyitott lesz és jól esik neki, hogy megszeretgetjük a kis kedvencüket! Elkezdtünk beszélgetni "itt laktok a környéken?" Stb.. és -erre én sem számítottam- messenger elérhetőséget cseréltünk mert pont műkörmöst keres !! jövőhétre be is jelenthetett hozzám!

                                      _______________________

Úgy esett, hogy egy teljes napot kórházi váróban töltöttem kísérőként.Gyors 10 percre mentünk volna, de a doki műtőben ragadt, mindenkitől türelmet kértek.Semmi gond. Szépen berendezkedtem, kényelmesen. Vastag sál popsi alá, mert kórházi fűtésre kevésbé fussa álambácsinak.Nővérkével közöltem nagyothalló módban, megvárjuk a dokit, addig dolgozom.Füzet, filcek, tollak, telefon, füles elő.10-20 percenként kikotortam valamilyen vitamint csörögve, toltam a gyógyulónak is. Gyorsan megtudtam kinek mi a baja, fülem azért nyitva és a magyar ember nem rejti véka alá a problémáját. Egyszer csak megszólal az egyik hölgy.- Jó sok mindent szed. Ilyen nagy a baj.- Nekem? Semmi bajom. Én csak kísérő vagyok.- De olyan gyakran beszed valamit?- Igen. Szeretem magam, ezért jól tartom, vigyázok rá.- Akkor minek szed gyógyszert?-Ja! Ezek? Vitamin, ásványi anyag.. és soroltam mi mire jó, miért szedem. Inkább erre költök, mint várólistán előzésre. Gyorsan körbe kínáltam, volt akit kihagytam megjegyezve, hogy fél füllel hallottam a gondját, sajnos ilyet most nem adhatok, jelenleg önnek nem szabad. Volt nagy csodálkozás, persze kontaktcserékkel együtt. Hazafelé azért megkérdezték tőlem, hogy ezt most miért kellett. Szóltam előre, hogy dolgozni fogok, ha gyorsan végzünk, ha nem. Hálás vagyok, hogy ennyire rugalmasan lehet építeni az üzletet.