AHOGY ÉN LÁTOM: Egészség, Szépség, Jövő


ZÖLDBORSÓ

2022.06.01

Gyerekkorom kedvenc csemegéje, de nem csak az enyém, hanem az unokáimé is. Alig várom, hogy az első hüvelyeket lehessen szedni. Az idén sok drága kis szorgalmas kéz dolgozott azon, hogy minél többet ki tudjon fejteni. Hatalmas öröm volt látni ahogy egymás keze alól kapkodták, ki lesz az ügyesebb a borsó fejtésben. Anna Peti Gergőből sokszor el...

Amikor azt halljuk eperfa, akkor egy pillanatra elmosolyodunk, mert az eper nem fán terem. Kedves kislánykori emlék fűz ehhez a gyümölcshöz. Amikor a hegyre szoktunk járni az út mente tele volt ilyen fákkal. Rengeteget ettünk róluk. Persze jól tudtuk csak a szép fehéreket volt szabad megenni!

Elképzelhető, hogy sokan most felkapjátok a fejeteket , és arra gondoltok, végre valaki konkrét csodákat sorol fel! Nem feltétlenül erről van szó! Inkább arról, hogy sokszor a csoda bekövetkeztéhez elegendő a régi jól bevált dolgokhoz ragaszkodni. Én egy kicsit így vagyok összerakva. Higgyétek el ez nem rossz! Persze van bennem nyitottság és...

A lisztérzékenység, vagy cöliákia gluténre adott kóros immunválasz, és az ennek következtében kialakuló, a vékonybelet érintő, elhúzódó gyulladásos reakció, mely során a bélfalban szerkezeti átalakulás következik be.

MÁRCIUS 20

2022.03.16
MIÉRT PONT MÁRCIUS 20? Mert sokan ezen a napon ünneplik a névnapjukat, születésnapjukat van aki házassági évfordulót és sorolhatnánk hosszasan.Nekünk azért fontos ez a nap, mert sok- sok évvel ezelőtt ezen a napon megpecsételődött az egy életre szóló boldogságom! Ugyanis ezen a napon kérte meg az én drága párom a kezemet.

SZORONGÁS

2022.03.01

Elsőre talán ezt kellene rendbe tenni! A félelemnek mindig van tárgya és meg is tudjuk nevezni azt. Ezzel szemben a szorongásnak nincs tárgya, a szorongás félelem attól ami megtörténhet! Nem tudjuk pontosan megnevezni. Mit tegyünk, mit tehetünk?

MEDVEHAGYMA

2022.02.28

A medvehagyma (Allium ursinum) évelő növény, mely Európa szerte, így hazánkban is gyakori, főként a bükkös, tölgyes, gyertyános erdők lakója.

Sokáig úgy gondoltam, nem az én tisztem a Covi-19-el, illetve a Post Coviddal foglalkozni. Azért vannak a nagy agytrösztjeink, hogy méltóan, hivatási esküjükhöz híven helyt álljanak. Így két év távlatában kedves olvasóm Rád bízom annak megítélését, hogy ez, hogyan sikerült! Ami miatt mégis tollat ragadok az nem más mint egy élő bejelentkezésben...

Tudtad a magyarok 52 százaléka szív- és érrendszeri betegségben hal meg, ezen belül a koszorúér betegség vezető szerepet tölt be.

A gyomorsav rendkívül erős sav, feladata az ételek emésztése, és az étellel a tápcsatornába került kórokozók ártalmatlanítása. A gyomorfal védőrétege megvédi a gyomrot a gyomorsavtól.

GYÖMBÉR

2021.11.20

A közönséges gyömbér (Zingiber officinale) fűszer- és gyógynövény. Nevezik egyszerűen gyömbérnek, illetve fűszergyömbérnek.


    Kedves Olvasóm, bizonyára már sokat, sokszor hallottad azt a megállapítást, hogy a mai világban egyetlen állandó, semmihez nem hasonlítható sebességgel változó  dolog van, és ez nem más mint a

VÁLTOZÁS!

Iszonyatos változáson megy keresztül  minden. 

Azt csak titkon merem remélni, hogy a mindenkivel ez nem hátrányára történik, hanem önmaga jobb, szebb változatának előállítása miatt! 

 DE szép is lenne így a világ!

 Tudom, sajnos ez nem így van! 

Véleményem szerint ezek a körülöttünk lévő negatív irányba változott dolgokon kár keseregni.

  Sokkal fontosabb dolognak tartom , hogy találjuk meg MI egymást!

 MI, akikben még meg van nem veszett ki az ilyen fajta irányultság!

Tudom rengeteg  az erkölcstelen, hazug, korrupciótól hemzsegő emberek, őket látva nagyon nehéz a lélek nyugalmával belenézni úgy a tükörbe, hogy ebben az embertelen világban, ember tudtam, tudok maradni!

Pedig kell ,mert ha mi is beállunk közéjük, azért mert szinte mindenki ezt csinálja, akkor  kipusztul az emberi faj!

Rámegy az egészségünk, oda lesz a jövőnk!

Szeretném tovább olvasni!    INDULJ ÚTNAK VELEM...